citytocity.hu

Szeresd a várost

A “Szeresd a várost” a City to City budapest kezdeményezése, amit azért hívtunk létre, hogy elősegítsük a város megújulását imádság által.

rendszeres ima a városért

A kitartó, Isten uralmát középpontba állító (szemben a kizárólag magunk szükségleteire figyelő) imádság fellelhető minden lelki megújulás mögött. Ahhoz, hogy az evangélium valóban átjárja Budapestet, kevés a képzés, a coaching, a szervezés… ehhez könyörögnünk kell, hogy Isten dicsősége szálljon le ránk. Amikor az Úr meglátogatja népét, mélyen szembesülünk elveszettségünkkel, kegyelemre szorult voltunkkal, valamint betölt a hála és a csodálat Jézus Krisztus megváltása felett. 

Sok szeretettel várunk Benneteket közös imádságra a városért és az ébredésért minden pénteken reggel 6 órakor a Gellért hegyen! Találkozó a Kelenhegyi út felől. 

 

Pordán Ákos

Szeresd a várost imaszolgálat vezetője