Timothy Keller teológiájának néhány aspektusa Aaron Renn: Life in the Negative World című művének fényében

Korszerűnek lenni nemcsak a technika, hanem a teológia világában is létkérdés. Az állandó lépéstartásnak azonban megvannak a hátrányai is. Kialakulhat egy sajátos szorongás, amely magyar nyelvterületen is FOMO ként ismert. A mozaikszó eredetileg a „fear of missing out”-ot jelenti, amely alatt a ki- vagy lemaradástól való félelmet értjük. Ebben az értelemben annak a szorongása ez, hogy valami felett – aminek mi korábban bizalmat szavaztunk – eljárt az idő. 

Aaron Renn tanulmánya, majd az ezt kibővítő könyv: Aaron Renn: Life in the Negative World: Confronting Challenges in an Anti-Christian Culture, bizonyos értelemben FOMO-t idézett elő bennem.

Renn tézise – pozitív, semleges és negatív világok

Renn tézise szerint az amerikai evangelikál keresztyénség három társadalmi közegben bontakozott és bontakozik ki. A keresztyének a ’60-as évek közepétől egy pozitív társadalmi légkört élveztek, a ’90-es évek közepétől már egy semlegesben kellett önmaguk létjogosultságát bizonyítani, míg a 2010-es évektől egy egyre inkább negatív közegben próbálják tartani a frontot. 

Fontos megjegyezzük azt, hogy mind a három időszakban az amerikai keresztyénség alapvetően leszállóágban volt. A kétségtelen csúcsot az USA-ban az ’50-es évek jelentette, amelyben a keresztyén lét a szovjet blokk elleni össztársadalmi protestálás egyik fontos eszköze volt. A ’60-as évek szexuális és kulturális forradalma azonban véget vetett ennek a folyamatnak és azóta a gyakorló keresztyének száma folyamatosan csökken.

Az első, pozitív szakasz annyit jelent, hogy a folyamatosan csökkenő keresztyénség társadalmi súlya továbbra is jelentős, így alapvetően kedvezően ítéli meg a társadalom a keresztyén hitgyakorlatot. 

A semleges időszakban a keresztyénség egy lett a pluralistává váló társadalom világnézeti palettáján. Ezért sem pozitív, sem negatív hatása nem volt annak, ha valaki keresztyénként határozta meg magát.

A negatív időszakban pedig már hátrányos megkülönböztetés éri a keresztyéneket. Ezen első sorban nem direkt keresztyén üldözést kell érteni, hanem inkább azt a tendenciát, hogy a keresztyének folyamatosan kiszorulnak a társadalom életét meghatározó körökből.

Renn elmélete ott válik igazán érdekessé, amikor egy-egy időszakhoz teológusokat és teológiai módszereket rendel. 

A pozitív időszakot meghatározó teológiai módszer a kultúrharcos, illetve a keresőközpontú megközelítés volt. Az előbbi feltételezett egy keresztyén többséget, amely önmagát a ’60-as években kibontakozó társadalmi hatásokkal szemben fogalmazta meg. A keresőközpontú megközelítés pedig a kertvárosi Amerika történelmi keresztyénségtől eltávolodott, de a vallásosság felé nyitott társadalmi közegét igyekezett megszólítani. 

A semleges időszak meghatározó teológiai irányzata a Tim Keller által képviselt modell volt. Ebben a modellben a semleges társadalommal való párbeszéd kialakításán van a hangsúly, azzal a céllal, hogy a keresztyénség meggyőző érvekkel kivívja a helyét a pluralista világban, ezzel elősegítve az evangélium befogadását.

A negatív időszakot Renn úgy értékeli, hogy egyelőre még nem született meg egy meghatározó teológiai irány. Habár megemlíti Rod Dreher ortodox gondolkodó munkásságát, de Dreherre sem iskolateremtőként utal, hanem inkább, mint az általa felvázolt problémát úgyszintén érzékelő és cselekedni akaró gondolkodóra. 

Rod Dreher lehetséges válasza

Renn úgy tekint Dreher elméletére, mint „stratégiai visszahúzódás a világból”. Ez a stratégiai visszahúzódás azt jelenti, hogy a keresztyénség a monasztikus középkorhoz hasonlóan elkezd befelé fordulni. Ahogy a keresztyén kultúra a kolostorok falain belül túlélte a koraközépkor politikai és erkölcsi bizonytalanságait, ilyen módon kell berendezkednie a keresztyénségnek a negatív világban. Dreher a kolostorra nem úgy tekint, mint felülről, hatalmi eszközökkel létrehozott intézményre, hanem úgy, mint kegyes keresztyének által létrehívott különleges közösségekre, amelyek jónéhány esetben éppen az egyházi hatalommal dacolva végezték munkájukat. Dreher olvasatában tehát a stratégiai visszahúzódás nem egy, a „nagy egyház” által kiadott parancs, hanem a krízist érzékelő és tenni akaró egyének magánakciója, amihez idővel más emberek is társulnak, életre hívva ezzel a kovászként működő kis közösségeket. Ehhez természetesen új regulára van szükség, amely szabályozza a keresztyén életgyakorlatot és megőrzi a kereteket. A kultúrával való kapcsolat Dreher nézete szerint tulajdonképpen másodlagos, a keresztyénségnek túl kell élnie és a túlélés közben pedig megőriznie azokat a kulturális magvakat, amelyek elégségesek lesznek az általános züllés és pusztulás után való újra induláshoz. 

Dreher neve manapság erősen összekapcsolódik a konzervatív kormányzatokkal, hiszen Magyarországon az MCC kutatójaként végzi munkáját és közeli kapcsolatot ápol J. D. Vance amerikai alelnökkel, akinek a 2016-ben megjelent könyvét, a Hillbilly Elegy: A Memoir of a Family and Culture in Crisis-t méltatva szerzett az akkori fiatalembernekJ. D. Vance-nek komoly hírnevet. A konzervatív politikai beágyazottság ellenére Dreher nem a konzervatív fordulatban látja a megoldás lehetőségét, véleménye szerint a konzervatívok sem képviselik kellően a keresztyén értékeket. A konzervatív jelenlét végső soron időnyerésről szól, amivel a keresztyénség egész egyszerűen fel tud készülni, ki tudja alakítani és meg tudja erősíteni a kisközösségek belső spirituális védvonalait.  

A monasztikus hagyomány mellett fontos viszonyítási pontok számára a kommunista uralom alatt élő kelet-európai földalatti mozgalmak tagjai, akik tulajdonképpen őrizték a társadalom lelkiismeretét. Dreher gondolatmenetét a következőképpen lehetne összefoglalni: elsősorban nem a keresztyénség keresi a kultúrával való kommunikációs lehetőségeket, hanem a társadalom kiégett és reményvesztett tagjai fordulnak a keresztyénség felé, amely élhetőbb és emberibb kereteket kínál. 

Aaron Renn javaslata a negatív világban való keresztyén léthez

A negatív világra három síkon igyekszik feleletet adni. Személyes, intézményes és missziói síkon. 

I. Személyes sík – „Living personally”

A személyes síkon Renn három teret jelöl meg, amelyet a keresztyén egyéneknek át kell gondolni a sikeres adaptáció érdekében, ezek az engedelmesség, kiválóság és a reziliencia.

1. Személyes síkon a határozottabb keresztyén elköteleződést és az engedelmességet a keresztyénség alapvető tanításai iránt jelöli meg kívánatosként, hiszen csak így lehet megőrizni az identitást a negatív világban.
2. A hitbeli elköteleződés mellett a kiválóságra is nagy hangsúlyt fektet, amely a keresztyéneket a társadalom és a közélet meghatározó tereibe juttathatja, képessé teheti őket arra, hogy meggyőző „ellenkatekézissel” szálljanak szembe a kulturális trendek nyomásával. Illetve olyan innovációs képességekkel ruházza fel őket, amelyek segíthetnek túlélni a negatív időszakot.
3. A következő a reziliencia fontossága. Azaz az egyház képes legyen önmagát eltartani, a saját lábán megállni. Erre legnagyobb veszélyt olvasatában a túlzott méret, az önfenntartás hiánya, és a végletekig való optimalizálás jelentik. Az egyház önfenntartásának kérdését részben az önfenntartó keresztyén egyének biztosítják, akik berendezkednek arra, hogy az alapvetően ellenséges kultúrában is biztosítva legyen megélhetésük, még akkor is, ha a környezet ellehetetleníti őket. Ezt Dreherhez hasonlóan Renn is úgy látja megvalósíthatónak, ha a keresztyének egymás fizikai közelségében telepednek le, kialakítva ezzel egy olyan szociális hálót, amely képes biztosítani a szükséges támogatást.

II. Intézményes keretek – „Leading institutionally”

Renn az egyház intézményes működése szintjén is három területet érint, amelyek megfontolása elengedhetetlen a negatív világban. Ezek az intézményes feddhetetlenség előmozdítása, közösségek megszilárdítása és a közösségi tulajdon.

Renn hangsúlyozza, hogy az intézményekbe vetett általános bizalom megdőlt. Ezt többé már nem lehet adottnak tekinteni, hanem meg kell teremteni és meg kell őrizni azt. 

1. Az egyházi intézmények feddhetetlensége, transzparenciája, erkölcsi és jogi értelemben vett következetessége nélkülözhetetlen eszköze a bizalom kivívásának.

A feddhetetlenség egyik buktatója az, hogy az egyház intézményes szinten folyik bele leginkább a pártpolitikába és a politikai aktivizmusba. Renn ezt a gyümölcsöző misszió szempontjából is az egyik legnagyobb akadálynak látja. Lehetséges megoldásként egy szélesebb perspektívát ajánl. Az egyháznak nem egyes gyülekezetekben vagy generációkban kell gondolkodnia, opportunistaként megragadni a néhány évtizedes előnyöket, hanem évszázados perspektívában látni önmagát és tekinteni saját felelősségére és integritására.

2. A közösségek megszilárdítása kulcsfontosságú, hiszen le kell számolni azzal a képzettel, hogy továbbra is a teljes társadalmat meghatározó erő a keresztyénség. Meg kell tanulni a kisebbségi létet, több időt szánva a keresztyén közösségek belső megerősítésére.

Az intézmények megerősítését az alábbi módokon képzeli Renn. Oktatás szempontjából nem a létező intézmények reformjának irányában gondolkodik, hanem alternatívák létrehozásában. Az alternatív oktatás célja az alapvető keresztyén tanítás és klasszikus műveltség átadásán túl az, hogy felkészítse a tanulókat a negatív világban való eligazodásra. Az alternatív oktatás szellemi és anyagi erőforrásait úgy látja előteremthetőnek, hogy az egyház a végleg szekulárissá vált kultúra megreformálását feladva, saját területére összpontosítja erőforrásait. 

3. A közösségi tulajdon kérdése is fontossá válik. A tulajdon alatt nemcsak a tárgyi dolgokat (pl. épületeket) érti, az információról, vállalkozásokról is úgy beszél, mint tulajdon. Amíg az egyház az állam támogatására vagy a bigtech cégek erőforrásaira támaszkodik, addig alapvetően kitett és sérülékeny. Renn a megoldást olyan egyházi és keresztyén vállalkozásokban látja, amelyek a mai magyar középvállalkozásoknak felelnek meg. Ezek képesek financiálisan hatékonyan támogatni a gyülekezeteket, illetve akár munkahelyet is kínálni a gyülekezeti tagoknak. A közösségi terek kialakítása és birtoklása is kulcsfontosságú lesz, mivel ezekben a terekben sikerülhet politikától mentes és biztonságos tereket létrehozni.

III. Missziói szemlélettel jelen lenni – „Engaging missionally”

Világosság lenni, igazság forrásává válni, megfontolt részvétel a politikában.

Renn a mai keresztyénség helyzetét az apostoli korszakhoz hasonlítja, amikor a keresztyénséget olyan embereknek kellett átadni, akik a legalapvetőbb keresztyén fogalmakkal sem voltak tisztában. Az „előevangelizálás” fontosságát hangsúlyozza, amely „Jézus pozitív bemutatására tesz kísérletet előkészítve az embereket a későbbi evangelizáció számára.” A direkt igehirdetés helyett alternatív módokat kell találni, valamint a közösség felé történő szolgálat fontosságát hangsúlyozza.

1. Továbbra is szükség van arra, hogy az egyház világosság legyen, de ennek közvetítését át kell gondolni. Az evangélium kommunikációja szempontjából a semleges világban olyan kommunikációra törekedtek, amely elkerülte a provokatív retorikát és nem bocsátkozott bele a kultúrharcba. Mindezt azért, hogy a Jézusra való fókuszálást ne emésszék fel a perifériák. Ez a modell nem képes megszólítani akkora tömegeket, amelynek egyik látlelete a Jodran Peterson jelenség, ahol azzal találkozunk, hogy tömegeket vonz az igazságról való igényes, ámde meglehetősen határozott beszéd. „A szekuláris társadalom haragjától, bizonyos kérdések ügyes és finom árnyalása a ,negatív világban’ többé már nem nyújt védelmet. Sőt, ami még rosszabb: a valóság elhomályosításának kockázatát hordozza magában. Ez pedig egyre inkább akadálya lesz a hatékony evangelizációnak.”
2. Az igazság forrásává válni, illetve az igazság mellett való bátor kiállás, annak propagálása úgyszintén missziói erővel bírhat. Renn első sorban nem a társadalmi igazságosságra gondol, hanem a „fake news-okkal” és összesküvés elméletekkel átszőtt, végletekig átpolitizált világban való igaz tanúságtételre. Az igazságról való információknak azonban a világosság mellett hasznosnak és értehetőnek is kell lennie, különösen igaz ez a szexualitás, és a nemek szerepének kérdésben. Az emberek „megélt tapasztalata” messze esik az egyház által hirdetett, számtalanszor elvontan megfogalmazott etikai igazságoktól, ezért irreleváns számunkra. Jordan Peterson és Joe Rogan eredményesen meg tudja szólítani a negatív kor emberét, különösen a férfiakat, mivel érthetően, világosan és konfrontatív módon beszélnek az igazságról, amihez egy relatív hitelesség is társul. Ez az érthető, világos és konfrontatív beszéd pedig nem feltétlenül az intézményes egyházban fog megszületni, hanem a laikus keresztyének között, akik a saját területükön eredményesen tudnák képviselni az evangéliumot. A férfi és nő egyenjogúságának kérdése is fontos számára. Ennek a kérdésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a férfi főségének az alapja átkerült tisztán szentimentális alapokra. A férfitől elvárt, hogy vezesse a családját, de a vezetéshez szükséges összes eszközt kivették a kezéből. Ez nyilván feszültséghez vezet, amit jelez az is, hogy férfiak tömegei hallgatják a fentnevezett konzervatív gondolkodókat, akik a vezetés eszközeit visszaadják a férfiak kezébe, ugyanakkor hangsúlyozzák ezek használatában a felelősségüket is.
3. A megfontolt részvétel a politikában szintén missziológiai kérdéssé válik. A pozitív világ kultúrharcos keresztyénei nem értik sem a kultúrát, sem pedig a kultúra működését, így próbálkozásaik végül sikertelenek lesznek. A semleges világ apolitikusának fel kell ismernie, hogy egész egyszerűen nem lehet kimaradni a 21. század politikai erőtereinek a vonzásából. Renn a körültekintő bekapcsolódás mellett érvel, ahol a keresztyén közösség felülvizsgálja addigi modelljeit, politikai kapcsolódásait, anyagi függetlenségre törekszik és toleránsan viszonyul az evangéliumi keresztyénségben kialakuló esetleges politikai különbségekhez.  

Tim Keller analízise és javaslata a negatív világban való keresztyén léthez

Tim Keller 2021-22 között publikált egy öt részből álló cikksorozatot a The Decline and Renewal of the American Church címmel. Ebben Rennhez hasonlóan számot vet az evangelikál keresztyénség hanyatlásának tényével és okaival, illetve felmutat egy lehetséges megoldási mintát. Az alábbiakban ezt kívánom röviden bemutatni.

1. Történelmi (mainline) egyházak hanyatlása

A történelmi egyházak liberalizálódása nem hozta meg a kívánt eredményt, nem sikerült a modern embert az egyház számára megnyerni. A társadalom keresztyénségen alapuló értékei és narratívái eltűntek. Ez pedig egyszerre oka és következménye a történelmi egyházak hanyatlásának. Az eredmény Keller szerint nem egy kiegyensúlyozott pluralizmus lett, hanem a vallást a privátszférába száműző szekularizmus. A történelmi egyház túlságosan is alkalmazkodott a nyugati szekuláris kultúrához, és emiatt nem tud alternatívát vagy ellenpontot kínálni a társadalom számára.

2. Az evangelikál egyházak hanyatlása

Keller hosszasan tárgyalja az evangelikalizmus jellenzőit és a mozgalom történetét, különös tekintettel a fundamentalizmusra és a politikai mozgalmakra. A történelmi, szociológiai elemzésen túl az alábbi okokat állapítja meg az evangelikál egyházak hanyatlásával kapcsolatban:

• A szekularizálódó Amerikában a konzervatív evangelikál keresztyének nem képesek megszólítani a nem keresztyén kultúrát. 
• A szexuális visszaélések és botrányok hiteltelenné tették az evangéliumi keresztyéneket a társadalom szemében. 
• A konzervatív keresztyénség politikai állásfoglalásával a fél országot elidegenítette, így a megszólításuk gyakorlatilag lehetettlenné vált. 
• A faji feszültségek továbbra is jelen vannak a közösségekben. 
• A fundamentalizmus és a nem fundamentalista evangelikál közösség – habár változó mértékben – de egyaránt antiintellektuális jegyeket mutat. Így szinte lehetetlen a nem hívő értelmiség megszólítása.
• Pontosan az antiintellektualizmusból fakadóan nem képesek olyan érett keresztyének kinevelésére, akik effektíven állnának ellent a szekuláris kultúra csábításának.
• Nem rendelkeznek modellel a szekuláris kultúrához való kapcsolódáshoz. Továbbra is abban a szemléletben léteznek, hogy a keresztyénség a meghatározó kulturális tényező. 

3. A kulturális pillanat

Keller miután bemutatta a történelmi egyházak, illetve az evangelikál közösségek hanyatlásának okait a jelenlegi helyzet elemzésébe fog.

Olvasatában a nyugati keresztyénség a poszt-keresztyén korba lépett. „Most, hogy a kereszténység, mint világnézet (christendom) elhalványult, minden egyháznak újra kell tanulnia a szolgálatot egy radikálisan megváltozott környezetben. Az összes nyugati keresztyén egyház hanyatlásának egyik fő oka (bár nem az egyetlen) az, hogy nem tudtak valódi missziói találkozást kialakítani az „új Nyugattal”.

Keller számára a nyugatot átformáló missziói találkozás elemei a következők: 

• Keresztyén kritikai szemlélet. „A keresztyéneknek ki kell alakítaniuk a modern nyugati kultúra éles és mélyreható kritikáját, amely feltárja annak egyre nyilvánvalóbb gyengeségeinek alapvető okait.”
• Valódi poszt-keresztyén evangelizálási módszerek kidolgozása és megtanítása. A laikus keresztyénség motiválása és felkészítése egy olyan kultúrában történő bizonyságtételre, ahol az alapvető keresztyén fogalmak ismeretlenek.
• Sok nemzetiségű, szegények és elesettek iránt érzékeny, békét teremtő, család- és életpárti (pro-life), a heteroszexuális házasságot propagáló, szociálisan érzékeny missziói közösség.
• Tudatos szembefordulás a világi tanításokkal (counter-catechesis). Ez egyrészt a szekuláris narratívák lebontása, másrészt a szekuláris narratíva által megmagyarázhatatlan kérdések megválaszolása.
• A gazdaságban való hitvalló jelenlét, amely a közjót mozdítja elő.
• Evangélium-központú jelenlét, amely megpróbálja elkerülni mind a legalizmus, mind az antinomizmus csapdáját. 
• A szélkakas effektus, ami azt jelenti, hogy az evangelikál keresztyénség a kultúrára elsősorban reagál és nem formálja azt.

Az egyház megújulása – „amit keresünk”

Keller megközelítése itt válik el Renn álláspontjától. A történelmi és szociológiai vizsgálódás során mind a két szerző arra jutott, hogy az egyház történelmi mélyponton van. Erről egyrészt a megváltozott társadalmi közeg tehet, másrészt pedig az, hogy az egyház is képtelen volt erre reagálni. A mélyponttal eddig nem sikerült sem a történelmi egyházaknak, sem az evangelikál közösségeknek megbirkózni. A missziói találkozás fontosságában és elemeiben, ha különbözőképpen és más-más felosztásban is, de egyetértenek.

Keller az egyház megújulásával kapcsolatban a történet vége felől közelít. Egy víziót fest le, amelyet 15 pontban foglal össze. Ez a 15 pont tulajdonképpen lefedi a Renn által problémaként felvázolt területeket, de Keller „prófétikusan” beszél róluk, mint a jövőben beteljesedő célok, amelyeket a jelenben el tudunk képzelni, kitűzni és imádkozni értük. Ezek a célok nem az egyház régi dicsőségének helyreállításáról szólnak és nem is méretbeli és financiális növekedéséről, hanem a Lélek valódi és teljes munkája mentén átalakuló társadalomról. Ahol nem az egyháznak lesz dicsősége, hanem Isten dicsősége tölt be mindent és nem lesz szükség méretbeli és financiális kérdésekről beszélni, hiszen a teljesen átalakult, igazságos társadalomban ezek irreleváns kérdések lesznek.

A vízió megvalósulásában Keller két aspektusra helyez hangsúlyt. Az egyik az ébredések, a másik pedig a mozgalom jelleg. A kettő kéz a kézben jár és együtt valósítják meg a 15 pontos víziót. 

Ebben alapvetően a Szentlélek munkálkodik, de az ébredésnek három feltétele van. Ezek az evangélium újrafelfedezése, a megelevenedett Isten országa köszpontú ima, kreativitás az igehirdetés új módjai felé.

Az ébredést nyilvánvalóan Isten adja, de a mozgalom kialakítása már sokkal inkább emberi feladat. Az ébredések a lendületet adják, amelyen a mozgalmak felépülhetnek. 

Ezen a ponton válik világossá a Renn és Keller közti különbség. Renn számára a negatív világ egy olyan valóság, amit a keresztyénség túlélhet. Keller számára a negatív világ egy olyan valóság, ami gyökeresen átalakulhat, ha Isten úgy akarja, és az emberek elfogadják és élik az ebben nekik szánt szerepet.

Az egyház megújulása – „hogyan jutunk el oda, amit keresünk”

Keller elképzelése szerint az ébredés és a mozgalom élére új típusú vezetőknek kell állniuk. Ezek a vezetők nem hivatalos csatornák mentén kijelölt szakértők, hanem alulról szerveződő, tenni akaró evangéliumi elöljárók. A mozgalomnak többnemzetiségűnek, kulturálisan színesnek és több felekezetet és egyházat összekapcsolónak kell lennie. Ebben a térben otthonosan kell mozognia a vezetőknek, akiknek ezen felül igazi barátokká és testvérekké kell válniuk.

Keller hipotézise szerint a mozgalom elindítására képes vezetők az evangelikál mozgalom nagyjából közepe felől érkeznek. A négy zónára felosztott evangelikál közösség jobb szélén a fundamentalisták helyezkednek el, míg a bal szélén a progresszív teológia képviselői. Elképzelése szerint a megújulásnak valahonnan a jobbközépről kell érkeznie. A jobbközépnek arról a részéről, ahol már érzékelik és megpróbálják megoldani a társadalmi problémákat. Képesek a férfi és nő nemi szerepéről szóló diskurzusra az egyházon és családon belül egyaránt, azonban úgy, hogy a férfi elsőségét következetesen hangsúlyozzák. Illetve a balközépről, amely olvasatában a fővonalbeli evangelikálokat jelenti. Itt nem annyira a doktrínán van már a hangsúly, de még nem is oldódik fel teljesen a Szentírás értelmezése. A férfi és a női nemi szerepek esetében egyenjogúságra törekednek, de nem a társadalmi nyomás, hanem saját írásértelmezésük hatására. Illetve nagyobb fokú rugalmasságuk miatt, gördülékenyen tudnak gondolkodni felekezetek és gyülekezetek közötti párbeszédben.

Keller ezek után beszél a megszülető mozgalom főbb vonásairól, a mozgalom pénzügyi és szociális tőkéjéről, valamint arról a versenyhelyzetről, amivel szembe kell néznie. A mozgalom számára pedig lefektet néhány olyan értéket, amelyekhez mindenképpen ragaszkodni kell. Végül a mozgalom számára ki kell dolgozni egy protestáns társadalmi tanítást. Keller egy kész vázlattal szolgál, amely érinti többek között a mozgalom és a politika kapcsolatát, új dogmatikai állásfoglalásokat és a mozgalom előbb-utóbb intézményessé váló struktúráját. Különösen fontos számára egy keresztyén „magas kritika” kidolgozása, amelyben a társadalmi jelenségeket a Biblia segítségével tesszük kritikai vizsgálódás tárgyává. Christopher Watkin friss munkája ismertetésének egy rövid részt szentel.

Az egyház megújulása – 8 konkrét lépés ahhoz, hogy eljussunk ahhoz, amit keresünk

1. Gyülekezet plántálás és revitalizáció. Több forrást kell biztosítani a gyülekezet plántálási projekteknek, meg kell duplázni a gyülekezet plántálások számát. A megduplázódott plántálásokat össze kell kapcsolni újfajta és speciális csatornákon keresztül. El kell indulnia a tapasztalatcserének a nagy városi, az egyetemvárosi és a kisvárosi/vidéki plántálások között. Keller a forrásoknál nagyobb problémának látja a megfelelő vezetők hiányát. 

2. Ellen-katekézis. Képesnek kell lenni az uralkodó narratíva megfordítására, kritikai megközelítésére ellen-katekézis segítségével. Olyan szexuáletikát kidolgozni és ami még fontosabb, megélni, amely a társadalom számára látható és hiteles ellentétpárja lehet a társadalom által kínáltnak.

3. Poszt-keresztyén igehirdetés. Kidolgozni olyan új evangelizációs utakat, amelyek érdemben képesek megszólítani a poszt-keresztyén társadalmat. „Fejlesszünk ki új evangélizációs tartalmakat és helyszíneket – különösen a szekuláris emberek és az ún. 

„valláshoz nem tartozóak” (a „none”-ok) felé irányuló evangelizáció céljából – majd ezeket széles körben terjesszük, akár a meglévő csatornák újragondolása árán is, miközben az anyagot és a szakértelmet beépítjük a helyi gyülekezetek életébe.”

4. Társadalmi igazságosság. A társadalmi igazságosság kérdésével és szociális problémákkal úgy kell foglalkozni, hogy közben sem a jobb, sem a bal oldal kiszolgálóivá nem válik az egyház.

„Létre hozni egy olyan hálózatot, amely városi és helyi közösségekben élő keresztyéneket szervez össze azért, hogy egyrészt segítsenek a rászorulókon, másrészt igazságos társadalmi változásokat indítsanak el. A cél az, hogy az egyház országos és helyi szinten is ismertté váljon az igazságosság melletti kiállásáról és a rászorulók iránti elkötelezett szeretetéről.”

5. Hit és munka. A hit és munka kapcsolatának kiemelt fontosságúnak kell lennie. Olyan hálózatot, képzési rendszert létrehozni, amely segíti a híveket abban, hogy munkájuk során hatékonyabban és egyértelműbben mutathassák fel a Krisztushoz tartozásukat. 

6. Keresztyén értelmiség. A keresztyén értelmiség megerősítése úgy, hogy az valóban társadalmat formáló erő lehessen. Törekedni arra, hogy a keresztyén értelmiség megjelenjen a világi egyetemeken, ehhez pedig megfelelő programok és ösztöndíjak kidolgozása szükséges.

7. Ifjúsági misszió és lelkészképzés. Az egyetemi misszió megerősítése és a lelkészképzés újragondolása, úgy, hogy az képes legyen a kultúrára érdemben reflektáló lelkészeket képezni.

8. Adakozás és jótékonyság. A keresztyén jótékonyság szerepének fontossága. Az előzőekben ismertetett hét lépéshez anyagi forrásra is szükség van, amelynek az előteremtésére a gyülekezetekben kerülhet sor. A keresztyéneknek a fentiek fényében radikálisan át kell gondolniuk adakozásukat. 

Néhány megjegyzés Aaron Renn elméletéhez

Aaron Renn munkája rendkívül elgondolkodtató, ám úgy gondolom, hogy néhány megjegyzést szükséges tennünk vele kapcsolatban.

1. Megjegyzések a datáláshoz és a történelemi kontextushoz: Habár Renn meghatároz bizonyos dátumokat a pozitív, semleges és negatív korszakok elkülönítésére, ezek a dátumok nemcsak hozzávetőlegesek, hanem csupán amerikai kontextusban értelmezhetők. Magyar kontextusra nem, vagy csak nagyon nehezen alkalmazhatók. Mikor volt az egyháznak pozitív megítélése Magyarországon? A második világháború előtti időszakot tekintsük pozitív időszaknak? Esetleg a ’80-as évek végének, majd a ’90-es évek elejének lendületét? Illetve volt-e az amerikai értelemben vett semleges kulturális tér a magyarországi keresztyénség körül?

2. Megjegyzések a Renn elméletének lokális érvényességéhez: Renn egyértelműen megjegyzi, hogy a fenti három időszak nem egyértelmű határvonal. Egyes városok, terültek, államok vagy nagyobb térségek társadalmi szerkezete jelentősen meghatározza a vallás társadalmi megítélését. Könnyen lehet, hogy az amerikai „Bible Belt” övezetben továbbra is vannak olyan zárványok, amelyekben a pozitív légkör uralkodik, míg a nyugati part nagyvárosaiban jóval a 2010-es évek előtt is egy negatív világ létezett.

A magyar kontextusban is jól érzékelhető ez, például Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye egyes részein a népegyház továbbra is erős és vitális, tehát egy alapvetően pozitív társadalmi megítélése van a keresztyénségnek.

3. A Renn-i kategóriák korlátlan alkalmazásának lehetséges buktatói: A fenti két észrevétel óvatosságra kell, hogy indítson bennünket. Renn elméletét nem szabad globálisan értelmeznünk. Úgy gondolom, hogy a vizsgált területen megfigyelései helytállóak, de nem alkalmazhatóak kultúrától, területtől, történelmi időszaktól függetlenül. 

Alaposan végig kell gondoljuk, hogy saját kontextusunkhoz melyik Renn-i kategória illik. Óriási hiba egy alapvetően pozitív közegben úgy kommunikálni, mintha ellenséges lenne, ahogy hiba egy alapvetően ellenséges közegre úgy tekinteni, mint ahol még számít valamit a keresztyénség puszta ténye. 

Tim Keller fontos írása a The Decline and Renewal of the American Church, Rennéhez hasonló logika mentén halad. Keller az évszakokhoz hasonlítja az amerikai keresztyénség fejlődését, amely a tavaszból indulva a nyáron és az őszön át, a tél felé halad. De Keller olvasatában azonban nem télé a végső szó. „Az évek során azt tapasztaltam, hogy amikor őszintén Istent keressük önmagáért – nem a hírnevünkért vagy sikerünkért –, és saját életünkben vágyunk a személyes lelki megújulásra, akkor pozitív lelki folyamatok indulnak el a körülöttünk lévő gyülekezetben is.
Istennek még sok megújulás szerepel a világra vonatkozó tervében, mielőtt elérkezik a végső, Legnagyobb Megújulás – a végső Tavasz a Tél után –, amikor még az erdők fái is ujjongva énekelnek majd (Zsolt 96,12).”

Nem szabad sem Kellert, sem Rennt félreértenünk. Amíg nincsen tél nem kell téliesen öltözködnünk. Pusztán azért, mert egyszer eljön a tél nem kell az indiánnyárba magunkra venni a téli kabátot. Kényelmetlenséget, betegséget, súlyos szövődményeket szül, ha nem az évszaknak megfelelően öltözködünk. A nem megfelelő teológiai reakció a bennünket körbe vevő kulturális környezetre pontosan olyan, mint amikor nem az évszaknak megfelelően öltözködünk. 

Azt gondolom akkor értjük helyesen Keller és Renn következtetéseit, amikor azt vonjuk le belőlük, hogy határozottan fel kell készítenünk teológiai ruhatárunkat a közelgő hidegebb időre. A gyülekezeteknek, lelkészeknek, keresztyén embereknek megfelelő ruhatárat, azaz teológiai kifejezéskészletet, módszertant kell kialakítani minden időszakra, legyen az pozitív, semleges vagy éppen negatív.

Timothy Keller kontextualizációs teológiájának érvényessége Renn különböző világaiban

Rövid írásom elején említett FOMO-m abból táplálkozott, hogy Renn egy-egy teológushoz köti az egyes korszakait. Ez az összekapcsolás egyrészt hasznos, hiszen elvont teológiai álláspontok helyett, egy jól megragadható és ikonikus igehirdetőt emel ki illusztráció gyanánt.

Másrészt azonban kifejezetten félrevezető is lehet ez, hiszen azt a benyomást kelti, hogy egy-egy teológus csupán a saját korszakában bírt relevanciával. Mintha a veszéllyel maga Renn is tisztában lenne, hiszen többször említi a maga által elkülönített korszakok átjárhatóságát és szimultán létezését.

Ezzel együtt, aki Renn könyvét olvasva ismerkedik meg Tim Kellerrel és a Keller nevéhez fűződő teológiai irányzattal, könnyen juthat arra a megállapításra, hogy ez egy, az ezredforduló Amerikáját meghatározó teológiai irányzat volt csupán, amelynek a szavatossága a negatív világban lejárni látszik. A Keller-i teológia felismeréseit gyakorlatban is alkalmazókban pedig olyan érzés támadhat, mintha elfejtettek volna haladni a korral. Azaz nemcsak Keller felett, hanem felettük is kezd eljárni az idő.

Ez azonban közel sincs így. Habár Keller stílusa, gondolkodásmódja, kifejezéskészlete kétségtelenül kulturálisan meghatározott – azaz a kozmopolita értelmiséget szólítja meg első sorban – ám a stílust és az alap teológiai igazságokat összekötő teológiai látás biblikus, tehát kortalan.

Itt a Keller-i gondolkodás egyik központi eleméhez jutunk el, ami a kontextualizáció. Keller így ír: „Az egészséges kontextualizáció azt jelenti, hogy lefordítjuk és adaptáljuk az evangéliumot és annak közlésmódját az adott kultúra nyelvére anélkül, hogy kompromittálnánk magának az evangéliumnak a lényegét és sajátosságait.”

A kontextualizáció Keller-i értelemben annyit jelent, hogy a keresztyén ember felismerve a kulturális környezet sajátosságait, az evangéliumot nem feladva, igyekszik kapcsolatot teremteni a kultúrával.  Tulajdonképpen Renn is kontextualizálásról, illetve annak hiányáról beszél. Véleménye szerint még nem sikerült megfelelően kontextualizálni az evangéliumot a negatív világban, könyvével tulajdonképpen erre a munkára szeretné biztatni az olvasókat.

Keller stílusát és habitusát tekintve valóban a semleges kor emblematikus igehirdetője volt. Ezt azonban – azt gondolom – ő maga is időlegesnek tekintette. Keller teológiájának öröksége nem a stílus, vagy a módszer, hanem a kontextualizáció fontosságának hangsúlyozása, ennek elméleti megalapozása és gyakorlati megvalósítása. A kontextualizáció dinamikájának megértése pedig eredményesen igazíthat el bennünket pozitív, semleges és negatív világokban egyaránt.

Tim Keller megoldási mintája a negatív világban

Renn írásából könnyen azt a téves következtetést vonhatjuk le, hogy Keller igazából nem is foglalkozott a negatív világban való misszióval. A semleges világ teológusaként nem fogalmazott meg lehetséges új utakat. Ez téves következtetés.

Ajánlott Renn írása mellett tanulmányozni Keller fentebb már röviden bemutatott írását. Ebből egyértelműen kiderül, hogy Keller maga is érzékelte a problémát és a kulturális változást. Ennek a változásnak a gyökereit igyekezett feltárni az amerikai keresztyénségen belül és megfogalmazni a jövőbeni tájékozódási pontokat. Felismerései szinte minden kérdésben egybecsengenek Renn tanulmányával, s megoldási javaslataik között is számtalan közös pontot fedezhetünk fel.

Akkor mégis mi a különbség? Azt gondolom, hogy Renn részben Rod Dreher hatására egy befelé forduló keresztyénséget vízionál. Számára a jelen társadalmi irány megfordíthatatlannak tetszik, éppen ezért nem a társadalom átformálására biztat, hanem az átformálódott társadalomban való túlélésről szól. Abban reménykedik, hogy a kultúra egy ponton visszatalál ahhoz a normalitáshoz, amit a keresztyének őríznek. Amikor ez a visszatalálás megtörténik, akkor a keresztyéneknek készen kell állniuk arra, hogy a megőrzött hittel és narratívával újra megtermékenyítsék a kultúrát.

Keller ezzel szemben végig fenntartja annak a lehetőségét, hogy a kultúra érdemben megváltozhat. Azaz a keresztyének az evangélium üzenetével, élő kegyességgel, párbeszéddel és az igazságosság jelenlétével átformálhatják a kultúrát. Keller tisztában van azzal, hogy mindez emberfeletti feladat. Ezért érvel úgy, hogy ehhez egy újabb ébredésre és nem strukturális változásokra van szükség. Ezt alapvetően Isten munkájának tulajdonítja, ám az ember feladatát nem a visszahúzódásban, hanem a nagyobb társadalmi részvételben látja.

Természetesen ezt a nagyobb társadalmi részvételt és az ennek nyomán bekövetkező sikert lehet a semleges világ ideájának tekinteni. Úgy gondolom, hogy Renn is ezért kritikus Kellerrel szemben. Nem az elvekkel és a megoldásokkal van a gondja, hanem azzal, hogy Keller alapvetően reménységgel tekint a negatív világra, Renn viszont inkább reménytelennek látja a helyzetet. 

Jelen cikk bevezető soraiban a FOMO-ról írtam. Renn véleménye szerint Keller egy letűnt korszak teológusa, aki csupán a semleges világban tudott érdemi hatást kiváltani és válaszokkal szolgálni. Kettőjük munkáját párhuzamosan olvasva világossá vált, hogy Keller jól érzékeli a Renn által felvetett problémákat és igyekszik is megoldásokat kínálni a Renn által negatívként aposztrofált világban élő keresztyénség számára. FOMO-m alaptalannak bizonyult. Keller 2022-ben megjelent írása a The Decline and Renewal of the American Chuch – habár nem lett akkora siker, mint Renn munkája – minden tekintetben korszerű válasz a jelenlegi világ kérdésire.

Renn, A. M. (2023). Life in the Negative World: Confronting the Challenges of a Post-Christian Culture. Grand Rapids, MI: Zondervan Reflective.
Dreher, R. (2017). The Benedict Option: A Strategy for Christians in a Post-Christian Nation. New York, Sentinel.
Keller, T. (2022). The Decline and Renewal of the American Church, in: Life in the Gospel.
Keller, T. (2019). Gyülekezet a központban, Budapest, Harmat-Kálvin-Luther