Egy közel két éves intenzív politikai kampányon van túl Magyarország, ahol szó szerint két nagy tömbre osztódott a társadalmunk. Természetesen ez nem új jelenség hazánkban, de talán abban mindenki egyetért, hogy ennyire kiélezett és pattanásig feszült állapot talán még soha nem volt az országgyűlési választások előtt egészen a rendszerváltás óta. A TISZA Párt ilyen szintű győzelme pedig úgy tűnik, mindkét oldal számára meglepetés volt, a többi pedig azóta történelem. 

Ebben a hosszú kampányidőszakban érdekes volt számomra lelkészként megfigyelni, hogy a keresztény embereket – és itt most nyugodtan gondoljuk az őszinte, aktív evangéliumi hívők csoportjára – mennyire megosztja ez a téma. És erről a megosztottságról egy érdekes élmény és emlékhalmaz jut eszembe a 2000-es évek tájékáról. Amikor 2005-ben megtértem, és belekerültem a budapesti evangéliumi keresztény kultúrába (BPA Gyülekezet, Golgota, MEKDSZ) hatalmas vita volt az őszinte hívő keresztények között, hogy a Szentlélek karizmái, és különösen a nyelveken szólás Istentől van-e. És lehetett találkozni evangéliumi szívű, Jézust szerető emberekkel, akik azt gondolták a Szentlélek karizmáit működtető, nyelveken imádkozó testvérekről, hogy ők eleve gyanúsak. Vagy nem is igazi keresztények, vagy megtévesztette őket valami ördögi karizmatikus eszme, de semmiképp nincsenek jó úton. Ezzel szemben a nyelveken szólást és más karizmákat lelkesen hirdető és gyakorló, egyébként Jézust szerető és evangéliumi szívű testvérektől pedig azt hallottam, hogy azok a keresztények (ún. antikarizmatikusok), akik nem hisznek ezekben az ajándékokban, bizony eleve gyanúsak. Vajon milyen lehet a kapcsolatuk Istennel, ha egyáltalán van ilyenük? És miért tagadnak ekkora félelemmel egy ilyen jó dolgot? Talán nem igazi keresztények vagy valami ördögi becsapás nagyon durván megvezette őket. 

Ami számomra izgalmas, hogy az evangéliumi körökben ezek a viták napjainkra szinte teljesen lecsitultak és jelentéktelenné váltak. És ennek talán a legfontosabb oka, hogy felnőtt egy újabb generációnyi hívő, aki azt tapasztalta, hogy ismer a karizmatikus és nem karizmatikus világban is olyan hiteles hívőket és vezetőket, akik valódi és gyümölcsöző munkát végeztek Isten Országa számára, és mintha a nyelveken szólás kérdése nem a központi motorja lett volna ennek a munkának. Tim Keller presbiteriánus lelkipásztort például globális szinten ismerik és elismerik karizmatikus körökben is, de ő maga is és más nem karizmatikus evangéliumi keresztény sokkal megengedőbb a Szentlélek természetfeletti karizmáinak működése kapcsán, mint korábban voltak. Ezzel szemben sok karizmatikus gyülekezet is rájött arra, hogy egy gyümölcsöző, növekedő közösséghez sokkal több kell, mint a Lélek ajándékainak működtetése. De ami a lényeg, az egyház szép lassan rájött, hogy a karizmák működésének módja (léte vagy nemléte) az evangélium szívéhez képest egy másodlagos doktrína, amiben lehet egyet nem értés egyébként teljesen hiteles, és Krisztust helyesen követő keresztények között.

De térjünk vissza a választásra! A TISZA kétharmados győzelme után általam ismert, és hitelesnek tartott hívő testvérek és vezetők is két csoportra tagolódtak a reakcióik alapján. Az egyik csoport vidáman fellélegzett, és reménnyel telve várja, hogy mi következik, mert úgy gondolja, hogy Isten a történelem Uraként most elvette a kormányzás lehetőségét a FIDESZTŐL, és ez hasznos lesz Magyarországnak. A másik csoport teljes gyászba került, és úgy gondolja, hogy itt és most a Sátán erői szabadultak el, és Isten kiszolgáltatta a bűnös és hálátlan embereket a saját tévelygéseiknek, mert a keresztény alapú civilizációnk hamarosan teljesen összeomlik. 

Én személyesen nem tudom, melyik csoportnak és milyen mértékben van igaza. Az viszont teljesen biztos, hogy rengeteg evangéliumi keresztény szavazott 2026-ban a FIDESZRE és valószínűleg hasonlóan sokan a TISZA Pártra. És amit látok, hogy egy TISZA szavazó hívő könnyen lelkiismeretfurdalást tud generálni egy FIDESZ szavazó testvérének mondván, hogyan adhattad a neved ezekhez az emberekhez? Míg egy FIDESZ szavazó testvér is teljes meggyőződéssel vádolhatja (és vádolja is) a TISZA szavazó testvért, hogy mi vitte rá ekkora erkölcsi ballépésre? 

A személyes véleményem szerint ez a megosztottság nem maradhat meg Krisztus megváltott népe között, és nem gondolom, hogy keresztény emberként lelkiismeretfurdalást kellene éreznie bárkinek is, akár a FIDESZ-re, akár a TISZA Pártra szavazott. Szerintem a 2026-os választás a lehető legnagyobb kihívást hozta a saját hitüket komolyan vevő keresztény embereknek, és nem volt egy könnyen eldönthető feladat, hogy kire szavazzunk. 

Egy dolgot viszont nagyon sokan elhibáztunk, bármelyik oldalra is adtuk le végül a voksunkat: ez pedig az eltávolodás az evangélium elsődleges prioritásától…

 

A keresztények politikai szerepvállalása másodlagos doktrína

A bibliai alapú ún. evangéliumi keresztény hit alapvető és elsődlegesen fontos tanításai a megváltás nagy történetéről szólnak. Mi, evangéliumi keresztények egységesen hiszünk abban, hogy Biblia Isten Szava, és hiteles, normatív és elégséges forrás a Szentháromság Istenének megismerésére. Abban is hiszünk, hogy Isten elküldte a Fiát, Jézus Krisztust, hogy engesztelő áldozattá legyen a bűneinkért, és a feltámadásával bizonyította azt is, hogy kicsoda, és azt is, hogy ez az engesztelés megtörtént. Hisszük azt is, hogy egyedül Krisztusban van megváltás, mégpedig Isten jóságos ajándéka ez, amit hit által fogadunk el, ezért Isten nem a jó cselekedeteinkért tesz igazzá, hanem Jézus miatt. Hisszük azt is, hogy a Szentháromság Istene a világunk teremtője és a történelem Ura. És még van jónéhány ilyen alapvető doktrína, amiben a Biblia alapján teljes egységben vagyunk.

Ezzel szemben vannak a keresztény hiten belül olyan másodlagos, vagy harmadlagos kérdések, ahol sokszáz éves egyet nem értés van egyébként teljesen hiteles hívő testvérek között. Hogyan és mikor kereszteljünk? Hogyan és mikor működnek a Szentlélek ajándékai? Hogy fogja Isten lezárni a történelmet? Hogyan és milyen formában kell vezetni a keresztény gyülekezeteket? Ezekben a kérdésekben a Biblia állásfoglalása nem annyira fekete-fehér, hogy ne lehessen tér vitákra, és különböző álláspontok kialakítására anélkül, hogy Isten népének testvéri közösségét felbontsuk, vagy szétszakítsuk. 

Az viszont egyháztörténelmi tapasztalat, hogy amikor Isten népe megújul, megerősödik spirituális értelemben, akkor az evangélium elsődleges igazságait fedezi fel újra az egyház, és ezekkel él és virágzik. A lelki hanyatlás jele pedig, amikor harmadlagos kérdésekben olyan vérre megnő vitákat folytatunk, és annyira küzdünk az igazunkért, mintha ezek elsődleges kérdések lennének. Aztán egyszer csak (jobb esetben) rájövünk, hogy ezek a viták a harmadlagos kérdésekben sehová nem vezetnek, és újra Krisztust tesszük az életünk középpontjává. 

Úgy gondolom, hogy a “kire szavazzon a keresztény a demokráciában” kérdés egy ilyen harmadlagos doktrína. És akármelyik oldalra tettük le a voksunkat, talán a legtöbb hívő embernek most két dologban bűnbánatra és megújulásra van szüksége. Az egyik, hogy a legtöbbünk sokkal több időt, figyelmet és energiát szánt a politikára, mint ami valóban értékes és építő lett volna. A második, hogy sokan úgy érveltek egyik vagy másik párt mellett, mintha az életünk legfontosabb kérdése múlna ezen, és ezzel sok sebet okoztak a másik oldalon szavazó keresztény testvéreknek.

 

Modellek a keresztények mozgásterére a politika világában

Nagyon érdekesnek tartottam, hogy a Tim Keller által – véleményem szerint zseniális lényeglátással felvázolt modell – szinte egyáltalán nem került elő a kampány időszakában a keresztény bloggerek, teológusok vagy véleményvezérek prezentálásában. Ez a modell jól megmutatja, miért is vitatott és nem egyértelmű az, hogy a keresztények hogyan kapcsolódjanak az őket körülvevő világ kultúrájához. Magát a modell leírását mindenki megtalálhatja Timothy Keller: Gyülekezet a központban című könyvének 16. fejezetében, de én itt és most ezt csak röviden fogom ismertetni, és a mai magyar politikai helyzetre alkalmazni.

Képzeljünk el két tengelyt, amin van egy-egy skála a keresztények kulturális részvételével kapcsolatban. Az első tengely (a képzeletbeli vízszintes tengelyünk) arra a kérdésre reflektál, hogy mennyire gonosz az Istentől elszakadt emberiség. A tengely baloldalán lévő keresztények úgy gondolják, hogy a nem hívő emberek nagyon nagy mértékben elveszítették az erkölcsi tisztaságra, jóságra és szépségre való képességeket (v.ö. Róma 1), ezért a nem hívők kultúráját, tetteit és az ebből fakadó politizálását is átitatja a bűn és istentelen gonoszság. Ezzel szemben a skála túloldalán vannak azok a hívők, akik ugyan hisznek abban, hogy az Isten ellen fellázadt emberben ott van a bűnre való hajlam, és abban is, hogy Isten képmása összetört az emberben. Mégis optimisták azzal kapcsolatban, hogy ez a képmás nem teljesen tört össze, vagyis nem keresztény emberek a saját istenképűségük miatt teli vannak jó és nemes törekvésekkel, és kellő akaraterővel és kitartással igenis tudnak küzdeni a világ jobbá tételéért (ezt nevezzük a teológiában Isten “általános kegyelmének”, ami hatással van a nem hívőkre is, hiszen ha nem így lenne, akkor  nagyon hamar földi pokollá válna minden társadalom). A Biblia nagy történetében és a világtörténelemben is láthatjuk, hogy egy adott társadalom és annak politikai vezetése a tengelyünk két szélsőpontja között ingadozik: vannak nagyon sötét, gonosz korszakok adott társadalmak életében (pl.: diktátorok, népirtások, emberáldozatok…stb.), de vannak nagyon reményteljes, építkező és virágzó korszakok is (pl.: gyakran az előző sötét társadalmi rend megbukása után egy hosszabb-rövidebb ideig). A lényeg viszont, hogy amennyire gonosznak és romlottnak látjuk mi hívőként a nem hívők társadalmát, kultúráját és politikáját, az érdemben befolyásolja a politikai nézeteinket egy demokratikus berendezkedésben.

A második tengelyünk (ami a képzeletbeli függőleges tengely) is legalább ennyire fontos. Ez arról a nem egyértelműen tisztázott teológiai kérdésről szól, hogy Isten az újszövetségi népét, az egyházat milyen mértékben hívja arra, hogy hatással legyen a világi kultúra és az ebből fakadó politika formálására. A tengely alján azok a keresztények találhatók, akik úgy gondolják, hogy a hívő emberek dolga alapvetően Isten “spirituális” Országának építése, vagyis a nem hívő emberek Krisztushoz vezetése. Akik ezen az oldalon vannak, úgy gondolják, hogy hívő egyéneknek és az egyháznak pedig végképp semmi helye nincs az egyházon kívüli kultúrában és politikában, inkább úgy gondolják, hogy a nem hívő nemzetek hatalmi dolgait hagyják békén, hiszen a keresztény elhívása egyedül a Mennyek Országa mellett kampányolni (hiszen Jézus és az apostolok sem politizáltak ilyen értelemben a korai kereszténység idején). Ezzel szemben a tengely tetején a túloldalon azok a keresztények állnak, akik szerint az egyház úgy lehet a legnagyobb áldássá az Isten ellen lázadó világ számára, ha minden eszközzel igyekszik Isten erkölcsi törvényének érvényt szerezni a világi kultúrában és politikában is, hiszen nincs jobb élet ezen a Földön, mint a Teremtőnk által megszabott keretek melletti élet. És lehet, hogy sokan ezzel nem értenek egyet, de végső soron a nem hívő embereknek is szebb országai lesznek, ha ezt a keresztény világnézet civilizációs alapjaira építjük (hiszen a történelem megmutatta, hogy a nyugati világ alapjai keresztények, és ezért ennyire jó ebben a civilizációban élni). Az olvasó már láthatja is, hogy nagyon lényeges meglátni, hogy minél “magasabban” van valaki keresztényként ezen a tengelyen, annál inkább szeretné formálni aktívan az adott országának politikai viszonyait. Az alábbi ábra röviden szemlélteti, hogy milyen 4 irány következik ebből (a magyar kontextusra vetítve):

A, Transzformácionista (átalakító) modell Az ember túlzottan gonosz, ezért be kell avatkoznunk a társadalom működésébe!” A magyar politikai kontextusban Szavazz jobboldali keresztény pártra, amely a keresztény erkölcs mentén hoz törvényeket és tiszteli a teremtés bibliai rendjét!”	B, Relevancia (alkalmazkodó) modell A nem hívők kultúrájában munkálkodik Isten, ezért küzdjünk velük együtt a jó ügyekért!” A magyar politikai kontextusban Szavazz a változásra, ahol hívők és nem hívők egy szép, új világot építhetnek végre!”
C, Ellenkultúra (lázadó) modell Az ember túlzottan gonosz, és a politika is elnyom minket, ezért határolódjunk el tőle, amennyire csak tudunk!” A magyar politikai kontextusban Mocskos dolog ez a politika, minden politikus csal, lop és hazudik, szóval maradj ki ebből és Isten Országát építsd!”	D, Két-birodalom (dualista) modell A nem hívő kultúra és az egyház céljait válasszuk ketté, és mindegyiket hagyjuk a maga medrében folyni!” A magyar politikai kontextusban Szavazz valakire, aki szerinted jobban vezetné technikailag az országot, és a hívő tesvéreiddel pedig építsd Isten Országát!”

Mind a négy megközelítésnek vannak erősségei és kritikái is, amit jó ha megszívlelünk, miközben keresztényként igyekszünk feldolgozni a magyar választási eredmények következményeit a következő években.

A) Ha a társadalmat átalakító modellben pozícionáltad magad, akkor valószínűleg minden erőddel azon voltál, hogy a FIDESZ nyerje a választást, hiszen attól féltél (vagy talán még most is félsz), hogy a gonosz progresszív-woke kulturális irányzat teljes erejével elárasztja hazánkat, és hamarosan földi pokollá válik az életünk.

Keller kritikája ezzel az iránnyal szemben az, hogy végső soron az egyház misszióját és társadalomra gyakorolt lelki erejét alábecsüli, míg a politika szféráját túlbecsüli. Nem számol azzal, hogy a hatalomba kerülő és törvényhozó keresztények, ha épp a hatalom csábításától buknak el, az hosszú távon romboló az evangélium ügyére nézve. 

Bárorításként mondom, hogy az általad áldásnak látott “Konstantini fordulatot”, ami anno megalapozta az európai keresztény civilizáció áldásait, nem politikai  lobbitevékenység hozta létre, hanem egy hatalmas ébredés a Római Birodalom életében. Ezért akár az egyház meg is erősödhet a következő években Magyarországon, mert talán a politikától kevesebb támogatást fog kapni arra, hogy a misszióját végezze, és ezzel talán rátalál a rég elvesztett spirituális erejére és hitelességére.

B) Ha a relevancia modellben pozícionáltad magad, akkor valószínűleg számodra a TISZA kétharmad katarktikus örömöt váltott ki. Úgy érezted, hogy Isten munkálkodik a magyar emberek életében, és végre egy új korszakot indít, ahol a mérgező ellenségeskedésnek, a korrupciónak és hazugságcunaminak vége. Hogy többé nem kell magyarázkodnod keresztényként, hogy te nem az a “képmutató kultúrkeresztény” vagy, aki a FIDESZ mellé adja a nevét. Teli vagy most reménnyel, de neked is hallanod kell Keller kritikáit, mert Isten józanságra hív minket.

Keller legfőbb kritikája, hogy ezen az úton haladva bizony kísértés lesz az, hogy alapvető keresztény erkölcsi alapokat és igazságokat az egyházon belül feladjunk. A közös új világ építésének mámorító érzésében előfordulhat, hogy olyan kompromisszumokat is meg akarunk majd kötni, amivel fel kell adnunk a bibliai meggyőződésünket, és így elmosódik a határ az egyház és a világ között. 

Bátorításként mondom, hogy Isten elsődleges és legfontosabb munkája ebben a világban az evangélium hirdetése a nem hívőknek és Krisztus jellemének növekedése bennünk hívőkben. Lehet, hogy emberi összefogással sok mindent társadalmi szempontból kicsit jobbá, élhetőbbé lehet tenni, de soha nem fog eljönni Jézus visszajövetele előtt a tökéletes élet, mert a bűn továbbra is szennyezi az életünket. Éppen ebből kiindulva találták ki a fékek és egyensúlyok rendszerét a politikában, mert ahol nincs bűn és emberi gyarlóság, ott nem kellenének ezek, de ilyen állapot a világunk újjáteremtéséig nincs. Éppen ezért bátran kell hirdetned keresztényként az Isten nélkül élő, elveszett embereknek, hogy elveszettek és tényleg szükségük van Krisztus megváltására, még akkor is, ha más ügyek mentén tök jófejek és lehet és kell is velük együtt dolgozni egy élhetőbb országon. Hívőként vigyáznunk kell a szívünkre, hogy ne hígítsuk fel az evangélium üzenetét beleolvadva a kultúrába.

C) Az is lehet, hogy te abba a 20%-ba tartozol a magyar társadalmon belül, aki a politikát és politikusokat a teljes gátlástalan gonosz sötétséggel azonosítod. Lehet, hogy még szavazni sem mentél el, hiszen tökmindegy melyik párt van kormányon, mind hazudik. Így apolitikus keresztényként teljesen nyugodt vagy: nem történt a választással semmi különös, csak az egyik fenevad lenyomta a másikat. És úgy gondolod, hogy ez így van rendben, de te a gyülekezet missziójával, és Isten Országának dolgaival szeretnék foglalkozni, és a politika hülyeségeivel pedig hagyjanak téged békén egy életre.

Keller szerint ennek a fajta “ellenkultúra modellnek” a hátulütője, hogy túl pesszimista a lehetséges pozitív társadalmi változásokkal szemben. Az üzleti világ, a kultúra és a kormányzat démonizálásának könnyen az lehet az eredménye, hogy a hívő ember teljesen elzárkózik a világi kultúrától, és leginkább a benne élő emberektől. És ez vezethet egyfajta “gettó kereszténységhez”, ahol a nyelvezetünk, élményeink és témáink már szinte semmiben nem kapcsolódnak a körülöttünk élő nem hívő emberek életéhez. És ez paradox módon gátat szab magának a missziónak, hiszen ha nem akarjuk megérteni azt, hogy a körülöttünk élő emberek – akiket Jézus szeret és el akar érni – min mennek keresztül, az rengeteg jó beszélgetés lehetőségétől foszt meg bennünket.

Bátorításként mondom, hogy nem feltétlenül baj, hogy próbáltad magad kivonni az utóbbi évek politikai adok-kapokjából. Mégis keresztényként nagyon hasznos, ha közelről látjuk és átérezzük a nem hívő környezetünk örömeit, bánatát és megértjük a személyes történeteiket. Gondolunk bele! Pál apostol képes volt zsidó emberként bejárni az athéni pogány szentélyeket azért, hogy lássa miben vannak benne azok, akik számára egy jobb alternatívát: az élő evangéliumot akarta hirdetni.

D) Lehet, hogy hozzád legközelebb az ún. “két-birodalom” dualista modellje áll. Ezért a magyar állam működésének ügyeit teljesen leválasztottad a keresztény egyház jövőbeli kihívásairól. Így a választáson amellett a párt mellett döntöttél, akiről úgy vélted összességében jobb életkereteket tud biztosítani hazánk működéséhez, és kevésbé kevertél bele hitbeli, erkölcsi kérdéseket ebbe. Közben pedig azzal vagy elfoglalva, hogy az egyház a politikai dolgoktól függetlenül tudjon működni és virágozni. És lehet, hogy teljesen felháborodsz azon, amikor valaki e két szférát túl közel akarja hozni egymáshoz. 

Keller szerint ennek a megközelítésnek a legfőbb kritikája, hogy nem veszi észre a keresztény hit explicit kultúrába beépült hatásait a nyugati kultúránkra nézve. És azt sem, hogy nincs világnézeti szempontból valóságosan semleges tér az emberi társadalmakon belül, mégha bizonyos dolgokban létre tud is jönni közmegegyezés. Ez a hozzáállás könnyen vezethet ahhoz, hogy a keresztény elhanyagolja a társadalomban betöltött felelősségét, hogy az emberek számára áldás lehessen, hiszen úgy gondolja, hogy Isten Országának igazi áldásai egyedül a gyülekezet falain belüli alkalmakon keresztül érkeznek el az emberekhez.

Bátorításként mondom, hogy igen is van jelentősége annak, hogy keresztény emberként hogyan élsz ma a magyar kultúrában a templom/gyülekezet falaink kívül. És ez azért van, mert minden emberi társadalomban megjelenik a mintakövetés. Magyar állampolgárként nem kell kisebbrendűnek érezned magad csak azért, mert keresztény vagy. Ha nem is szeretnéd aktívan formálni a közéletet, fontos hogy a Jézustól tanult jó példával és szeretettel forgolódj a “gyülekezeten kívüli birodalomban”. Ezt tették a korai keresztények is 300 évig, amennyire tudták az üldözések közepette, és valódi hatással voltak az európai civilizációra úgy, hogy ennek a mai napig érezzük a hatását.

 

Konklúzió

E sorok írójaként reményteli aggodalom tölt el azzal kapcsolatban, hogy a követkző hónapokban és években képesek leszünk-e magyar emberekként, keresztényekként és nem keresztényekként úgy kommunikálni egymással, hogy abban kölcsönös tisztelet és jóindulat legyen. A magyar társadalmat történelmi szinten áthatja a toxikus kommunikáció, és ez bizony nem a 2010-ben kezdődött, és valószínűleg nem az adott politikai elit kizárólagos felelőssége ennek a megszüntetése, hanem a miénk. És úgy tűnik most mégis megszületett a társadalmunkban az igény az ebben való gyógyulásra, és szerintem ez egy olyan folyamat, ami mellé Jézus követőiként is jó szívvel odaállhatunk.

Emellett pedig aggódó szemeimet vetem a kicsi evangéliumi hívő világunkra, ahol a választások napjáig és még most is nagyon erős megosztottság van. És gyakorlatilag az “A” álláspontot képviselők állnak szemben a “B-C-D” állásponton állókkal a személyes megítélésem szerint. És tragédiának tartanám, ha ezért szakadna az egyház és testvéri kapcsolatok mennének tönkre. Mert amikor az evangélium szívéről van szó, akkor van érelme elhatárolódni és szakadni, bár ez is egy nagyon fájdalmas folyamat. De egy harmadlagos doktrínáért, és persze a saját büszkeségünkért ez soha nem éri meg. És azért imádkozom, hogy ez ne következzen be.

Baji Péter
lelkész, yHive
team leader, City to City Budapest